Joint Magyarország / MAZS Alapítvány
A családokért, a közösségért 24 éve
American Jewish Joint Distribution Committee logo


Új tanulásfejlesztő foglalkozások indulnak a Jaffe programban
2012. február

Bevezető előadás február 24-én (pénteken) 11 órakor a Bálint Házban (Gombóc terem). A programot a MEDIÁLT TANULÁSÉRT ALAPÍTVÁNY szakemberei tartják.
Életkor szerint a 8 és 14 év közötti gyerekekre fókuszál a program. A csoport folyamatosan 8 fővel működne. Összesen 60 órás program lesz, ami hetente 2x60 perces elfoglaltságot jelent.
A másfél órás előadás után van lehetőség (fél órában) kérdéseket feltenni, illetve a felmérések pontos időpontját megbeszélni. Az előadásra elsősorban a Jaffe programon keresztül jelentkező szülőket várjuk (tehát a gyerekek részvétele itt nem szükséges), de az előadás nyitott, így minden más érdeklődőt is szeretettel fogadunk.

A program az izraeli Reuven Feuerstein 'Eszközgazdagító Programjaiból' és egyéb külföldi tanulás-terápiákból úgy lett összeépítve, hogy az alábbi szükségleteket javítsuk és korrigáljuk:
1. KOGNITÍV TERÜLET: általános értelmi képességek, logikai készségek javítása, erős transzferrel az iskolai teljesítmény fokozása irányában - strukturális kognitív módosítás. Továbbá erős transzfer a családi élet és a baráti kapcsolatok megerősítése felé.
2. ÉRZELMI TERÜLET: stabil érzelmi kontroll, optimizmus, erős önreflexió nehéz feladatok illetve helyzetek esetén is.
3. NYELVI KÉPESSÉGEK: beszédkészség, szókincs, nyelvi területek fejlesztése, jó kifejezőkészség megvalósítása.
4. EGYÉNI FELMÉRÉSEK ALAPJÁN az egyéni szükségletek megsegítése (pl. téri orientáció vagy időorientáció, vagy pénzhasználat és pénzbeosztás megsegítése, stb. )
A foglalkozások megkezdése előtt egy 60 perces felmérés szükséges.
A bemutatkozó szülői kurzus ingyenes.


Vissza a hírlevél archívumba