Joint Magyarország / MAZS Alapítvány
A családokért, a közösségért 24 éve
American Jewish Joint Distribution Committee logo


Bálint Ház programajánló
A Judafesttel párhuzamosan idén is megrendezik a Fun Runt, a bátrak jótékony futását.
Június 9-én felnőttek, gyerekek és családok jelentkezését várjuk az 1, 5, illetve 10 kilométeres táv teljesítésére azért, hogy a futók kiválasztotta jótékony célra minél több pénz gyűljön össze.
A Bálint Háznak ajánlott részvételi díjat a bódvalenkei cigány gyerekek napközis táborának szervezésére fordítjuk.
Szarvasi Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Tábor és a Bálint Ház közös szervezésében elindult a TETT - Te Tudsz Tenni - fiataloknak szóló programsorozat, mely az előítéletek csökkentéséről, a társadalmi érzékenység növeléséről, a „másságok”, a különböző társadalmi csoportok megismeréséről szól.

A zsidó értékek közül az egyik legfontosabb a “Tikun Olam”. A héber kifejezés, jelentése: a világ megjavítása. Ez a gyakorlatban a zsidó közösség érdekein túlmutató, a társadalom egészét segítő kezdeményezések felkarolását jelenti.
A TETT programsorozatnak a második félévében kiemelt témája a cigány kultúra megismerése, találkozók, közös programok szervezése cigány fiatalokkal.
A Fun Run, vagy a Maccabi Futás ennek a programnak a keretében a Bódvalenkei Gyerektábor önkénteseit támogatja.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi része az ország egyik legelmaradottabb régiója, itt található Bódvalenke község is. 2011 óta nyaranta szerveznek fiatal önkéntesek napközis tábort a bódvalenkei gyerekek számára.
A kéthetes táborban művészeti és készségfejlesztő foglalkozások nyújtanak meghatározó élményt a gyerekeknek.
Az alulról szerveződő kezdeményezés anyagi feltételeit magánadományaiból fedezik, többek között huszonéves diákok hozzájárulásaiból.
További információk


Vissza a hírlevél archívumba